A rekonstrukció utáni elso 10 év
1984-ben a rekonstrukció miatt a Rókus Kórházban maradt fül-orr-gége osztályt tízágyas osztályra csökkentették, amely a gyermekosztály keretében működött. Ekkor dr. Lichtenberger György átkerült a kerepestarcsai fül-orr-gége osztályra, ahol módja nyílott a modern arcideg-, fültőmirigy- és fülműtétek tanulmányozására.
1987-ben dr. Lichtenberger György a Magyar Tudományos Akadémián megvédte kandidátusi disszertációját, majd 1988-ban megpályázta és elnyerte a Rókusban újraindított 53 ágyas fül-orr-gégészeti osztály osztályvezető főorvosi állását. Ekkori orvoskollégái dr. Zelen Béla főorvos, dr. Gráner Klára alorvos, dr. Mészáros Béla segédorvos voltak. Az osztály beindítása után visszakerült az osztályra az Orvostovábbképző Intézetbe irányított dr. Taller Gabriella és a Fül-orr-gége Klinikára vezényelt dr. Keresztes Mária.
Az osztály több mint négy éves szüneteltetése nem múlt el nyomtalanul, de a nehézségek ellenére is viszonylag gyorsan újraéledt. Az időközben bevezetett új műtéti eljárások segítségével sikerült a betegeket nem csak a megye területéről, hanem az egész országból az osztályra vonzani speciális műtéti megoldások céljára.
Az új feladatokhoz az orvoslétszámot is bővíteni kellett. Így került az osztályra dr. Boronkai Gusztáv, dr. Süveges Kinga, dr. Németh Tamás, dr. Kaszás Zsolt, dr. Leitersdorfer Sándor, dr. Russay Gábor, dr. Fülöp Miklós, majd dr. Fazekas Krisztina és dr. Szűcs Erika.
A dinamikusan fejlődő és országosan is egyre ismertebbé váló osztály megnövekedett betegforgalmát egy műtővel már nem lehetett ellátni, ezért egy második műtő kialakítására került sor. 1990-91-ben a kórtermeket is modernizálták.
A gyűrű- és tracheaporc harántreszekciója, majd "end to end" anastomózis
A modernebb körülményeknek és a jó orvosi felkészültségnek köszönhetően az osztály rövid időn belül elfoglalhatta helyét a kerepestarcsai fül-orr-gége osztállyal együttműködve, a megyei progresszív betegellátás csúcsán, és országos viszonylatban is elismertté vált a gége-, nyaki daganatok, gégebénulások, gégeszűkületek kezelése terén.
Supraglotticus endoscopos gégereszekció laserrel
Számos, hazánkban egyedülálló módszer került bevezetésre és alkalmazásra. Így a gégeidegek állapotának diagnosztizálásában országosan egyedülálló EMG és EnoG vizsgálatok és az obstruktív alvási apnoes betegek műtéti kezelésének bevezetése és alkalmazása. Teret kaptak országosan elsők között a fej-nyaki szerv- és funkciómegtartó műtétek, valamint a rekonstrukciós eljárások.
Supracricoid laryngectomia és cricohyoidopexia
Az osztályon kialakított eljárások felkeltették az ország különböző részein dolgozó kollégák érdeklődését, akik számos beteget küldtek speciális műtéti megoldásra, illetve jöttek maguk is az osztályra az új eljárások tanulmányozására.
Laryngo-pharyngo-oesophagectomia és "gasctric pull up" rekonstrukció
A bevezetett új gége-mikrosebészeti eljárások külföldi publikálása után számos országból érdeklődtek a módszerek után. Ennek eredményeként hívták meg dr. Lichtenberger Györgyöt új mikrosebészeti eljárásainak ismertetésére 1991-ben az Amerikai Egyesült Államokba, a Milwaukee-i Medical Colleague-ba és Clevelandbe.
Az elmúlt 10 évben az osztályon kialakított, kikísérletezett műszerek közül a tramucan fantázianévvel ellátott légcsőkanül-előtét szabadalmat kapott az Európai Szabadalmi Unió valamennyi országában és az Egyesült Államokban. Az endo-extralaryngealis tűátnyomó műszerre a Magyar Szabadalmi Hivatal adott védelmet. (Mindkét szabadalom jogosultja dr. Lichtenberger).
A műszer sorozatgyártását a német R. WOLF cég végzi. Ez tette lehetővé a szabadalmi jogdíjból az "Erdély és a Szent Rókus kórház betegeiért és orvosainak továbbképzéséért" alapítvány létrehozását. Az alapítvány legfőbb célkitűzése a kisebbségi sorban élő magyar orvosok továbbképzésének támogatása. Ennek keretében, az alapítvány támogatásával került sor 1995-ben a nemzetközi továbbképző tanfolyam szervezésére a Szent Rókus Kórházban.
A "kúp-trokár" elnevezésű műszerre szabadalmat adott a magyar és a német, a "ligatura instrument"-re a Magyar Szabadalmi Hivatal. (A szabadalmak jogosultja dr. Lichtenberger.)
Bevezetésre került az osztályon kidolgozott új punkciós és hangprotézis implantációs módszer, mely a Blom-Singer punkció hátrányait igyekszik kiküszöbölni.
Endo-extralaryngeális varrat-technikára épülő laseres hangréstágító műtét befejező fázisa.
Külföldi vendégkollégák a műtőben: N. Kleinsasser, I. Sebova, R.J. Toohill
A dobhártya perforáció szélének laseres felfrissítése tympanoplastikához a II-es műtőben
Az osztály orvosai számos nemzetközi és hazai kongresszuson, tanfolyamon vettek részt és bővítették szakmai ismereteiket. Az adjunktusok, dr. Mészáros Béla és dr. Boronkai Gusztáv, az általános fül-orr-gégészeti műtéti eljárások mellett elsajátították a komoly szakmai rangot jelentő nagy fej-nyaksebészeti műtéti módszerek jelentős részét.
A kórházzal szerves egységben működő Rendelőintézet új épülettömbjének átadása után modern körülmények közé került a Fül-orr-gége, és Fej-nyaksebészeti Osztálynak az Audiológiai Állomása is, amely egyben Pest megye audiológiai állomásaként is működik. A magas szakmai színvonal dr. Draskovich Éva főorvos, kandidátus vezetésével, modern körülményekkel párosulva eredményes munkát biztosít.
Dr. Lichtenberger György évek óta részt vesz oktatóként a HIETE által szervezett továbbképző tanfolyamokon és a Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetemen orvostanhallgatók oktatásában. 1995-ben sikeresen habilitált, majd 1996-ban a Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem Kari Tanácsa az egyetemi önálló oktatás jogával ruházta fel és számára egyetemi magántanári, professzori címet adott. A világ számos országában járt meghívott előadóként. Vendégprofesszorként meghívást kapott a világ legnagyobb fül-orr-gége, fej-nyaksebészeti klinikájára, a Klinikum Grosshadernbe, hogy az ottani orvostovábbképzés keretében előadást tartson a gégeszűkületek, gégebénulások általa kidolgozott laseres mikrosebészeti kezeléséről. Röviddel ezt követően oktatóként a müncheni Arabella, majd az innsbrucki, később a kölni Egyetemi Klinika által szervezett lasersebészeti tanfolyamon vett részt, ahol bemutató műtéteket végzett és előadásokat tartott.